Augusztus 23. szerda

Anyutól kaptam még ezt a naplót szülinapomra, de akkor még nem volt rá szükségem. Viszont most, hogy itt az új suli, gondoltam belekezdek és elviszem magammal a gólyatáborba is. Holnap kezdődik a tábor és már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz... Lesznek e barátaim vagy valamilyen oknál fogva kiközösítenek? Remélem az előbbi.. Mert sokan mondják, hogy a közép suli az egyik legnagyobb buli az életben és rengeteg élmény megmarad belőle. Viszont, ha kiközösítenek, akkor tuti nem lesz nagy buli. Remélem jól fog elsülni a dolog..
Gondolatmeneteim közben elkezdtem pakolni a legfontosabb dolgokat a táborba. Ruhák, tisztálkodási cucc...stb. Már kezdett esteledni, amikor anyu kopogott.
- Kicsim, gyere, kész a vacsora! A kedvencedet csináltam, nutellás gombócot!
- Ú, nyamiii! Köszi anyu, már rohanok is! - kiabáltam a szobámból. Majd pár pillanat múlva kirontottam az ajtón, leszaladtam a lépcsőn és anyu nyakába ugrottam.
A tesóim elég döbbenten néztek rám.. Erik, a bátyám ezt szóvá is tette:
- Ne ugrálj úgy, mint egy bakkecske! Nem hinném, hogy a táborban ezt díjazni fogják! Meg nem hinném, hogy örülnél neki, ha első nap eltaszítanád magadtól a fiúkat! - oltott be kedvesen, anya pedig erre felkapta a fejét.
Anyuról azt tudni kell, hogy ezen a téren nagyon érzékeny. Még a bátyámnál is, aki már nemsokára 18 lesz.. Fogalmam sincs miért ilyen, de szerinte nem ez a legfontosabb dolog és mást, mint például a tanulást sokkal inkább előtérbe kell helyezni. Persze ezzel egyikőnk sem ért egyet, de hát ez van. Visszatérve Erikre.. túlzottan is szeret engem beégetni. És sajnos elég sokszor adok neki erre lehetőséget, mert alapvetően egy életvidám lány vagyok, már ha nem történik olyan dolog, ami miatt tényleg szomorkodnom kéne. Viszont nem szoktam szó nélkül hagyni, aminek meg is szokott lenni a következménye és mindig kitör a "háború"
- És elmondanád nekem, hogy ezzel miért is csináltam én rosszat? Ilyen a természeten, úgyhogy ha nem tetszik el is lehet menni - kakaskodtam.
- Khmm... Mivel én is fiú vagyok, tudom, hogy mi nem nagyon csípjük a csajokban azt, ha össze-vissza ugrándoznak és túlzásba viszik a nevetést. - égetett tovább.
Amint ezt kimondta, felálltam az asztaltól és ( mivel velem szemben ült ) rámásztam és elkezdtem volna ütlegelni, csak apu ránk ordított...
- Elég legyen már gyerekek! Nem hiszem el, hogy megint veszekedtem! Hát nem elég, hogy halálra dolgozom magamat miattatok, de még ezt is el kell viselnem? Szégyelljétek magatokat! Ha még egyszer meglátom, hogy megy a háború mindkettőtöknek szobafogság! - apu elég befolyásos a családban, meg amúgy is sikeres üzletember, így a szavai hallatára csönd telepedett az egész lakásra. Annyira, hogy még a légy zümmögését is hallani lehetett... De nem sokáig, mert apu másodpercek töredéke alatt lecsapta idegességében. Ezek után neki is láttunk az ebédnek.. Miután végeztünk, folytatódhatott is a csomagolás... Most már mindenkinek. Én már bepakoltam a táborba a cuccaimat, és jöhetett a következő bőrönd, a család többi tagja pedig elkezdte a rakodást. Jobban mondva anyu, mert a fiúk inkább meccset néztek. Körülbelül két percig, míg anya rájuk nem szólt. Szóval azért sürgölődött mindenki, mert elköltözünk. Pestre. Az iskolám miatt, meg apu is ott kapott munkát. A bátyámnak lesz a legnehezebb, mert az utolsó gimis évére megy át egy másik iskolába. Egy tökéletesen összeszokott társaságba. De nekem sem lesz könnyű megszokni az új környezetet. Egész eddig egy békés, nyugodt falucskában éltünk egy szép kertes házban. És fele annyira sem volt szennyezett a levegő, mint majd az új lakóhelyünkön lesz. Tiszta szmog az egész. És főváros lévén nagyon zsúfolt, amit én cseppet sem kedvelek. Igaz, a szüleim azt mondták, hogy egy nyugodtabb helyre megyünk, ahol ( elvileg ) szintén kertes házban fogunk lakni. Nem nagyon hiszek nekik, Pestnek még nem láttam olyan részét, ami nyugodt lett volna és nem egyfolytában a dudaszót hallod a madarak csicsergése helyett. Na mindegy, majd valahogyan ( talán ) megszokom. Mindenesetre most folytatnom kéne a pakolást, mert sehol sem állok és három óra múlva indulunk.. Ömm, ami már csak kettő. Egy órát elmélyedtem a gondolataimban, jesszusom. Nembaj, megnyugszom, még van két órám összepakolni.
- Noémi, hogy állsz?- kuncogott az ajtó mögül - Anyu szerint egy órával előbb is elindulhatunk, olyan jól állunk a pakolással. Siess, vagy itt maradsz - az utóbbi mondatot tuti nem anyu mondta, ez olyan Erikes. Rám akarja hozni a frászt, de nem fog sikerülni neki.
- Először is ne hívj így Ákos, már mondtam. Másodszor pedig remekül állok, lassan indulhatunk is - blöfföltem és elkezdtem sietősen beledobálni a legfontosabb cuccokat a bőröndbe.
- Oké, akkor szólok neki, hogy mehetünk.. Anya, Léna is kész van, tehát mehetünk! - kiabált.
- Ó, ez remek. Legalább be is tudunk rendezkedni még ma.
A többiek már mind kinn ültek a kocsiban és csak rám vártak. Nagyon türelmetlenek voltak, de hát jogosan is, mert már vagy fél ( !! ) órája ott ültek. Jaja, mondtam, hogy az előbb blöfföltem. Szóval végül én is leértem, apu berakta az én cuccaimat a bérelt költöztetőkocsiba és már indulhattunk is.
Hat fele meg is érkeztünk az új otthonunkhoz. Egész nyugodtnak tűnt a környék, jól mondta anyu. És a ház is otthonosan nézett ki. Emeletes lett a házunk és persze azon versenyeztünk Erikkel, hogy ki alszik a tetőtérben. Szerencsére két szoba is volt fenn, úgyhogy mindkettőnknek ott lesz a szobája. És a közös fürdőnk.. ( már megint ) Egész jól nézett ki a szoba és pont megfelelt a falak színe is ( halványkék ), ugyanis ez volt a kedvenc színem. Elkezdtem kipakolni a cuccaimat és kiraktam pár fotót is. Végeztem, lementem valamit vacsizni, majd kicsit felnéztem facebookra, hogy megnézzem milyen helyre megyünk táborozni. A Balatonhoz megyünk és egész jó kis szállásnak néz ki. Igaz faházak, de a fotók alapján jó lesz!